Avató ünnepség

Nemrégiben befejeződött a gádorosi idősotthon felújítása, ezt követően 2015. október 26-án avató ünnepségre gyűltek össze a város képviselő-testület tagjai, a helyi sajtó munkatársai, a projekt kivitelezője, a szociális otthon lakói és dolgozói. Több, mint két évtizede nem volt jelentős felújítás a ma 32 fő elhelyezését biztosító szociális intézményben, most 74, 38 millió forint vissza nem térítendő uniós forrásból újították fel.

Bevezetésképpen, Bencsik Sándorné intézményvezető szólt az egybegyűltekhez, Maronka Lajos, a nagyközség polgármestere mindenekelőtt azt kívánta az otthon lakóinak, hogy sok örömük legyen a felújított épületben, s hogy töltsenek el benne minél több szép napot. A programot továbbá színesítette az elhangzott költemény, a himnusz eléneklése, valamint két lakó is köszönetét fejezte ki mindazok részére, akik részt vettek az otthon felújításában.

A program végén lehetőség volt az intézményt körbejárni és azok, akik megéheztek egy állófogadáson vehettek részt a Tót asszony féle Közösségi Házban.

,